Az idei év végén újabb taggal bővül a Need For Speed sorozat, hiszen az EA bejelentette, hogy 2011 novemberében érkezik az NFS The Run című legújabb versenyjáték. Az új játékban a nagy rohanás az USA nyugati partjaitól a keleti partig, pontosabban San Francisco-tól egészen New York-ig zajlik majd. Eközben szemetgyönyörködtető tájakon, és változatos helyszíneken kell [...]
Két újabb videóval jelentkezik az iRacing.com! Az első összeállításban bemutatkozik a Nationwide Stock Car sorozat, amely első ízben lesz felszerelve az iRacing sokat hangoztatott új abroncsmodelljével, amit most működés közben is megtekinthetünk. Az új gumifizika a Nationwide sorozatban május első felében fog debütálni. A második videóban pedig a NASCAR Sprint Cup egyik legnagyobb alakja Tony [...]
Az iRacing.com kijött a legújabb build változattal, amely új tartalmakat, többek között egy most elkészült japán versenyhelyszínt Okayama-t is felvonultatja. A legfontosabb újítás tehát a népszerű online versenyszimulátorban, hogy debütál az első japán versenypálya Okayama, ezenkívűl mostantól a Sebring International Raceway-en már éjszakai körülmények között is kedvünkre száguldozhatunk. A most érkezett javítócsomag még csak ízelítő [...]
Még márciusban jelent meg a PiBoSo által fejlesztett Kart Racing Pro versenyszimulátor béta változata, amelynek fogadtatása meglehetősen pozitívnak bizonyult, és általában mindenki elismerően nyilatkozott az újításokról, amely magasabb szintre emelte a piac egyik legprofibb go-kart versenyszimulációját. Természetesen azóta is folynak a munkálatok, és ahogy az alábbi videó is mutatja újabb tartalommal fog bővülni a Kart [...]
A mai napon egy kicsit elkalandozunk a jól megszokott szimulátoros vonaltól, hiszen ezúttal egy őrülten szórakoztató száguldásról a készülő Trackmania 2: Canyon-ról ejtünk néhány szót. A Trackmania című játék még 2003-ban jelent, amely azóta is elképesztő népszerűséggel bír, hiszen több mint 9 millió regisztrált felhasználóval rendelkezik. Ebben a nem mindennapi arcade versenyjátékban sokszor futurisztikus környezetben, [...]
A Racers Modding Team újra hallatott magáról, és a nagyszabású közel 2 éve fejlesztett WSGT2 modifikációról, amely a tervek szerint az rFactor 2 első nagyszabású profi kiegészítése lesz. A most érkezett anyagokban egy az Arnold Carter Wong által készített Honda NSX tanulmányautó mutatkozik be, amely a tervek szerint szintén bekerül majd a belga moddercsapat által [...]
Az Image Space Incorporated félhivatalosan egy Facebook bejegyzésen keresztül lényegében elárulta, hogy még az idei évben szeretnék kiadni a sokak által régóta várt, jelentős újításokat tartalmazó versenyszimulátort az rFactor 2-t, amely első epizódja még 2005-ben jelent meg, és aratott osztatlan sikert az online versenyzés rajongói körében. Sajnos a második rész fejlesztései jelentősen csúsznak, hiszen korábban [...]